Caitlin Moran Quote

Ugyanabban a hónapban, amikor Parker „Rezümé-jét olvasom – „A penge fáj / A folyó nyirkos / A sav csúfít / Méreg görcsöt okoz / A gáz szagos / Akár élhetnék is –, elkezdek Sylvia Platht olvasni, aki, és ebben mindenki egyetért, azon kevés nők egyike, aki ugyanolyan jól ír, mint egy férfi, de aki szintén egyfolytában öngyilkossággal próbálkozik: újra meg újra összetöri a kocsiját, vagy túladagolja magát. Ez pedig aggasztó. Belezúgok Bessie Smithbe is, akinek a heroin szövi át az életét. Bálványozom Janis Joplint, aki a hatvanas évekbe hal bele. Az emberek pedig egyre szörnyűbbek a yorki hercegnővel, csak mert vörös. Muszáj észrevennem, hogy azok a nők, akik egyenrangúak a férfiakkal, mintha mind boldogtalanok lennének, és hajlamosak fiatalon meghalni. A lusta közvélemény úgy tartja, hogy ez azért van így, mert a nők természetüktől fogva alkalmatlanok rá, hogy kiálljanak magukért, és egyenlő feltételekkel vegyék fel a versenyt a férfiakkal. Egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a nagyfiús dolgokkal. Ezért abba is kéne hagyniuk a próbálkozást. De ahogy közelebbről nézem a vesztüket – kilátástalanság, önutálat, csekély önbecsülés, kimerültség, frusztráció a lehetőségek, a tér, a megértés, a támogatás vagy a kontextus állandó hiánya miatt –, nekem úgy tűnik, mintha mind ugyanazon ok miatt pusztulnának: rossz évszázadban ragadtak. Kezdem úgy gondolni, hogy minden korábbi korszak mérgező volt a nők számára. Előtte is tudtam már – de csak mint a háttérben meghúzódó, elfogadott tényt. Most újra tudom – de ezúttal hangos, felháborító tényként. Férfiak veszik körül őket, nincs egy csapat vagy anyafigura, aki lelket öntsön beléjük. Csak a magányos tűsarok, amely csupa bakancs között kopog át a termen. Belefásultak újdonság mivoltukba. Feldühíti és kimeríti őket, hogy el kell magyarázniuk mindazt a férfiaknak, amit a nők mindig is tudtak. Űrhajósok ők a Mir űrállomáson, vagy a legkorábbi transzplantáltakba beültetett szívek. Igen, lehetnek úttörők, de nem működőképesek. Végül kilöki őket a test. Túl ritka a levegő. Nem megy.

Caitlin Moran

Ugyanabban a hónapban, amikor Parker „Rezümé-jét olvasom – „A penge fáj / A folyó nyirkos / A sav csúfít / Méreg görcsöt okoz / A gáz szagos / Akár élhetnék is –, elkezdek Sylvia Platht olvasni, aki, és ebben mindenki egyetért, azon kevés nők egyike, aki ugyanolyan jól ír, mint egy férfi, de aki szintén egyfolytában öngyilkossággal próbálkozik: újra meg újra összetöri a kocsiját, vagy túladagolja magát. Ez pedig aggasztó. Belezúgok Bessie Smithbe is, akinek a heroin szövi át az életét. Bálványozom Janis Joplint, aki a hatvanas évekbe hal bele. Az emberek pedig egyre szörnyűbbek a yorki hercegnővel, csak mert vörös. Muszáj észrevennem, hogy azok a nők, akik egyenrangúak a férfiakkal, mintha mind boldogtalanok lennének, és hajlamosak fiatalon meghalni. A lusta közvélemény úgy tartja, hogy ez azért van így, mert a nők természetüktől fogva alkalmatlanok rá, hogy kiálljanak magukért, és egyenlő feltételekkel vegyék fel a versenyt a férfiakkal. Egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a nagyfiús dolgokkal. Ezért abba is kéne hagyniuk a próbálkozást. De ahogy közelebbről nézem a vesztüket – kilátástalanság, önutálat, csekély önbecsülés, kimerültség, frusztráció a lehetőségek, a tér, a megértés, a támogatás vagy a kontextus állandó hiánya miatt –, nekem úgy tűnik, mintha mind ugyanazon ok miatt pusztulnának: rossz évszázadban ragadtak. Kezdem úgy gondolni, hogy minden korábbi korszak mérgező volt a nők számára. Előtte is tudtam már – de csak mint a háttérben meghúzódó, elfogadott tényt. Most újra tudom – de ezúttal hangos, felháborító tényként. Férfiak veszik körül őket, nincs egy csapat vagy anyafigura, aki lelket öntsön beléjük. Csak a magányos tűsarok, amely csupa bakancs között kopog át a termen. Belefásultak újdonság mivoltukba. Feldühíti és kimeríti őket, hogy el kell magyarázniuk mindazt a férfiaknak, amit a nők mindig is tudtak. Űrhajósok ők a Mir űrállomáson, vagy a legkorábbi transzplantáltakba beültetett szívek. Igen, lehetnek úttörők, de nem működőképesek. Végül kilöki őket a test. Túl ritka a levegő. Nem megy.

Related Quotes

About Caitlin Moran

Catherine Elizabeth Moran ( KAT-lin mə-RAN; born 5 April 1975) is an English journalist, broadcaster, and author at The Times, where she writes two columns a week: one for the Saturday Magazine, and the satirical Friday column "Celebrity Watch".
Moran was named British Press Awards (BPA) Columnist of the Year for 2010, and both BPA Critic of the Year 2011 and Interviewer of the Year 2011. In 2012, she was named Columnist of the Year by the London Press Club, and Culture Commentator at the Comment Awards in 2013.