Caitlin Moran Quote
Mert az emberek pontosan ugyanazért zabálnak, amiért isznak, dohányoznak, kefélnek mániákusan és drogoznak. Hogy tisztázzam a dolgokat, zabálás alatt itt nem az egyszerű, örömteli torkosságot értem – a rabelais-i, falstaffi alakokat, akik érkézi gyönyörök sorozataként élik meg az életet, és örömüket lelik borban, kenyérben, húsban. Aki torkig lakva azzal áll fel az asztaltól, hogy „EZ POMPÁS VOLT!, majd letelepedik a tűz mellé, portóit iszik és szarvasgombát falatozik, az nem szenved neurózistól az étellel kapcsolatban. Konszenzuális kapcsolatban áll az evéssel, és szinte csalhatatlanul bizonyos, hogy fittyet hány rá, ha felszed pár fölös kilót. Rendszerint jól viseli a súlyát – fényűzően, akár egy szőrmebundát vagy gyémántos övet –, nem próbálja idegesen takargatni, nem kér elnézést miatta. Az ilyen ember nem „kövér – inkább… nagyszabású. Nincs étkezési problémája, hacsak el nem fogy a szarvasgombaolaj, vagy csalódást nem okoz neki egy sokat ígérő palloskagylófogás. Nem – én azokról beszélek, akik számára az evés nem élvezet, hanem kényszercselekvés. Akik normális gondolatai mögött folyton ott van rettenetes, állandó háttérzajként az evés és annak hatásai. Akiknek reggeli közben már az ebéden jár az eszük, pudingon, miközben csipszet esznek, akik pánikkal határos állapotban lépnek a konyhába, és kapkodva falják a vajaskenyérszeleteket egymás után – ízlelgetés, rágás nélkül –, míg a pánikot a tömés-nyelés szinte meditatív, gépies rutinjába nem fojtják. Ebben a transzszerű állapotban örvendetes, ideiglenes menekvést talál az ember a gondolatai elől úgy tíz-húsz percre, míg végül újabb érzések – testi kényelmetlenség, határtalan bűnbánat – arra nem késztetik, hogy hagyja abba, csakúgy, ahogy a viszkitől vagy az anyagtól kiüti magát. A habzsolás vagy vigasz-evés a kielégülés és elfojtás olcsó, jámbor fajtája. Megadja az ivás, a kefélés vagy a drogozás nyújtotta ideiglenes megkönnyebbülést, de – és ezt hiszem ez benne a lényeg – anélkül, hogy olyan állapotba kerülne az ember, hogy ne tudna felelős és beszámítható maradni.
Mert az emberek pontosan ugyanazért zabálnak, amiért isznak, dohányoznak, kefélnek mániákusan és drogoznak. Hogy tisztázzam a dolgokat, zabálás alatt itt nem az egyszerű, örömteli torkosságot értem – a rabelais-i, falstaffi alakokat, akik érkézi gyönyörök sorozataként élik meg az életet, és örömüket lelik borban, kenyérben, húsban. Aki torkig lakva azzal áll fel az asztaltól, hogy „EZ POMPÁS VOLT!, majd letelepedik a tűz mellé, portóit iszik és szarvasgombát falatozik, az nem szenved neurózistól az étellel kapcsolatban. Konszenzuális kapcsolatban áll az evéssel, és szinte csalhatatlanul bizonyos, hogy fittyet hány rá, ha felszed pár fölös kilót. Rendszerint jól viseli a súlyát – fényűzően, akár egy szőrmebundát vagy gyémántos övet –, nem próbálja idegesen takargatni, nem kér elnézést miatta. Az ilyen ember nem „kövér – inkább… nagyszabású. Nincs étkezési problémája, hacsak el nem fogy a szarvasgombaolaj, vagy csalódást nem okoz neki egy sokat ígérő palloskagylófogás. Nem – én azokról beszélek, akik számára az evés nem élvezet, hanem kényszercselekvés. Akik normális gondolatai mögött folyton ott van rettenetes, állandó háttérzajként az evés és annak hatásai. Akiknek reggeli közben már az ebéden jár az eszük, pudingon, miközben csipszet esznek, akik pánikkal határos állapotban lépnek a konyhába, és kapkodva falják a vajaskenyérszeleteket egymás után – ízlelgetés, rágás nélkül –, míg a pánikot a tömés-nyelés szinte meditatív, gépies rutinjába nem fojtják. Ebben a transzszerű állapotban örvendetes, ideiglenes menekvést talál az ember a gondolatai elől úgy tíz-húsz percre, míg végül újabb érzések – testi kényelmetlenség, határtalan bűnbánat – arra nem késztetik, hogy hagyja abba, csakúgy, ahogy a viszkitől vagy az anyagtól kiüti magát. A habzsolás vagy vigasz-evés a kielégülés és elfojtás olcsó, jámbor fajtája. Megadja az ivás, a kefélés vagy a drogozás nyújtotta ideiglenes megkönnyebbülést, de – és ezt hiszem ez benne a lényeg – anélkül, hogy olyan állapotba kerülne az ember, hogy ne tudna felelős és beszámítható maradni.